Date: Fri, 4 Nov 2005 10:52:47 +0100 From: Nagy Margó (mail.elft@mtesz.hu) Subject: Csodák Palotája
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Elnöksége 2005. szeptember 21-ei ülésén napirendre tűzte a Csodák Palotája interaktív természettudományos múzeum helyzetét. A napirendi pont megtárgyalásán jelen volt Kroó Norbert, az MTA alelnöke, a Csodák Palotája kuratóriumának elnöke, Radnai Gyula egyetemi docens és Sükösd Csaba tszv. egyetemi docens, a Csodák Palotája kuratóriumába az ELFT által delegált két tag. A jelentést Härtlein Károly, a Csodák Palotája kuratóriumi titkára terjesztette be. Az ezt követő vitában a jelenlevő kuratóriumi tagok mindegyike részletesen kifejtette álláspontját.
A vita alapján az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Elnöksége a következő állásfoglalást fogadta el:Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, amely kezdeményező szerepet vállalt a Csodák Palotája, az első magyar interaktív természettudományos múzeum és játszóház létrejöttében
A megnövekedett feladatok indokolják, hogy a kísérletek fejlesztését, biztonságos működtetését, a szakmai programok szervezését az igazgató alá rendelt, teljes állású igazgatóhelyettes irányítsa.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat kurátorai révén a jövőben is rendszeresen informálódik a Csodák Palotája helyzetéről. A Társulat tagjai továbbra is kreatívan járulnak hozzá a magas szakmai színvonalú, a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt élvezetes események megrendezéséhez.
Az interaktív múzeum igazgatójával és az annak otthont adó intézményt felügyelő főhatóság vezetőivel kezdeményezett párbeszéddel az a célunk, hogy a Csodák Palotáját alapító néhai főtitkárunk, Prof. Ferenczi György által követelményként megfogalmazott magas szakmai színvonalú, törvényes és gazdaságilag biztonságos működést támogassuk.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Elnöksége
Az állásfoglalás fenti előzetes szövegét a Társulat titkársága megküldi Egyed László igazgató úrnak, továbbá a Millenáris Kht. igazgatójának, valamint az Informatikai és Közlekedési Minisztérium tematikailag illetékes vezetőjének. Az állásfoglalás véglegesítendő szövegét a Csodák Palotája átköltözéséről szóló tudósítással együtt a Fizikai Szemlében tesszük közzé.