AZ EÖTVÖS LORÁND FIZIKAI TÁRSULAT MŰKÖDÉSE
AZ 1997. MÁJUSI KÖZGYŰLÉS ÓTA - FŐTITKÁRI BESZÁMOLÓ

Tisztelt elnök úr, tisztelt Közgyűlés, kedves vendégeink!

Szokatlan időpontban tartja társulatunk ez évi közgyűlését. A Tanács - az Elnökség javaslatára - úgy határozott, hogy idei közgyűlésünket összekapcsoljuk a Szilárd-centenárium eseménysorozatával és pontosan Szilárd Leó születésének századik évfordulóján tartjuk. Ezáltal jelentősen emelni tudjuk a közgyűlés nyilvános részének szinvonalát és hatását. Úgy gondoltuk, mindezért vállalható és kellő rugalmassággal kezelhető néhány, inkább csak formális adminisztratív nehézség.

A megszokott formában a Tanács most nem tud beszámolni a Közgyűlésnek. A legutóbbi közgyűlésünket közvetlenül követő nyári szünet után szeptember közepén indult meg a társulati munka, a Közgyűlést összehívó tanácsülésre december közepén került sor. Nem lenne értelme annak, hogy erről a három, de akár hat hónapról most ugyanolyan súllyal essék szó, mint máskor egy egész évről. Ezért éppen csak megemlítem a Nemzetközi Vákuumfizikai Konferenciát, az Általános Iskolai Fizikatanári Ankétot, az Alkotó Fizikatanítás konferenciát, a területi szervezetek számára szervezett Internet-tanfolyamot, a 90 éves Tisza László tiszteletére és részvételével szervezett tudományos ülésszakot, az Anyagtudományi Őszi Iskolát, az Eötvös Versenyt és a Magyar Szinkrotron Bizottsággal közösen szervezett Centalsync-1 tanácskozást, amelyekre mind a legutóbbi közgyűlés óta (vagy azzal egy időben) került sor, de amelyek értékelésére ­ néhány további, ugyancsak sikeres rendezvényével együtt - a jövő évi közgyűlésen lenne célszerű sort keríteni. A felsorolás már csak azért sem teljes, mert a szakcsoportok és a területi szervezetek jelentős része elmaradásban van 1997-es beszámolójával.

A Közgyűlés napirendjén szokott szerepelni az éves mérlegbeszámoló, az éves pénzforgalmi beszámoló és az éves gazdálkodási terv. Természetes, hogy a beszámolók február elején még nem állnak rendelkezésre, előzetes adataink viszont vannak. Anélkül, hogy ezeket számszerűsíteném - nem tehetem, hiszen még a Tanácsnak sem volt módja, hogy róluk véleményt mondjon - nyugodtan állíthatom, hogy társulatunk gazdasági szempontból is eredményes évet tudhat maga mögött. Úgy tűnik, hogy az 1997-es pénzügyi évet - hosszú idő óta először - úgy tudjuk enyhe pozitív eredménnyel zárni, hogy nem kell többé tovább görgetnünk néhány, a korábbi ciklusok idejéből megmaradt, veszteséges tételt. Számos egyéb tényező mellett e kedvező helyzet egyik fő oka, hogy tagságunk rendkívül nagyvonalú volt a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását illetően: társulatunk több mint 800 eFt-ot kapott ily módon. Ebben az összegben benne van a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak szánt pénz is; ennek megfelelően a társulat a befolyt összeg 70%-át a KöMal és a versenyek támogatására, 30%-át a Fizikai Szemle céljainak megvalósítására fordítja. Ez tette lehetővé, amire évek óta nem volt példa, hogy az idén nem kellett tagdíjat emelnünk. Reméljük, hogy a most esedékes 1%-okból hasonló mértékben részesül társulatunk, mint 1997-ben. Mind a Fizikai Szemle, mind a KöMal szerkesztői aktív pályázati tevékenységet folytattak, illetve további támogatókat nyertek meg: a KöMal esetében a Soros Alapítvány és az MKM mellett igen jelentős volt az Ericsson Hungária szponzori tevékenysége. Ugyancsak lényeges segítséget kaptunk az OMFB-től az EPS-tagdíj kifizetéséhez, és ezzel támogatóink felsorolása távolról sem teljes. Ezen a helyen is szeretnék külön köszönetet mondani mind egyéni, mind jogi tagjainknak, továbbá valamennyi támogatónknak nagyvonalú és hatékony áldozatvállalásukért, amellyel céljaink megvalósításában segítenek. A pozitív gazdasági eredmény lehetővé fogja tenni, hogy társulatunk - a legutóbbi közgyűlésen elfogadott határozatnak megfelelően - az idén létrehozza saját alapítványát.

Mivel még nem áll rendelkezésre a pénzügyi beszámoló, nem kérhetek a Közgyűléstől formális jóváhagyást sem. Ehelyett azt kérem, hatalmazza fel a Tanácsot, hogy a május végén tartandó tanácsülésen vitassa meg és fogadja el a mérlegbeszámolót, a pénzforgalmi beszámolót, valamint - addigra már részben visszamenőleg - a gazdálkodási tervet.

Tekintettel arra, hogy javában folyik az 1998-as tagdíjak befizetése, nem tudok a tavaly júniusihoz képest újabb adatokkal szolgálni a taglétszámot illetően. Remélhető, hogy taglétszámunk, amelynek évek óta tartó folyamatos csökkenése tavaly végre megállt, lassan ismét emelkedni kezd. Többek között ezt kívánta elősegíteni a Tanács, amikor eltekintett a tagdíjemeléstől. Bizonyára további ösztönzést jelent majd, hogy a jövőben valamennyi rendezvényünkön, így az augusztusi Vándorgyűlésen is jelentős engedményt adunk tagjainknak a részvételi díjból.

A bevezetőben már említett okoknál fogva nem szólnék most külön a szakcsoportok és a területi szervezetek munkájáról sem, jóllehet itt folyik a társulati munka legnagyobb része. Ismét arra kérem a Közgyűlést, hatalmazza fel a Tanácsot arra, hogy ezt az értékelést májusi ülésén elvégezze és annak eredményét foglalja a következő közgyűlés elé terjesztendő főtitkári beszámolóba.

A következő közgyűlés, amelyet 1999-ben ismét a szokott időben, június elején tartunk, tisztújító közgyűlés lesz. Ekkor fogja a Közgyűlés megválasztani a társulat új tisztségviselőit: az elnököt, a főtitkárt, az Elnökség további tagjait és az Ellenőrző Bizottságot. Alapszabályunk úgy rendelkezik, hogy a tisztújító közgyűlés öt tagú jelölőbizottságát az azt megelőző közgyűlésen kell megválasztani. Ez tehát a jelen közgyűlés feladata, amelyre a beszámolót követően kerítünk sort.

Hosszú idő óta gondot jelentett a társulat kapcsolata a Csodák Palotájával. Anélkül, hogy - főleg jogi természetű - részletekbe mennék, a probléma lényege az volt, hogy - bár társulatunk a Rubik Alapítvánnyal együtt alapítója volt a Csodák Palotáját létrehozó Budapest Science Center Alapítványnak - az évek során elvesztettük befolyásunkat a Csodák Palotája arculatának alakítására. Időközben lejárt a BSCA kuratóriumának megbízatása is. Hosszú egyeztetések után úgy tűnik, végre megtörtént a fordulat: sikerült egy olyan kutatóriumi névsort összeállítani, amelyben kellő súllyal és kompetenciával rendelkező személyek vesznek részt és amelytől várható, hogy a Csodák Palotájának arculatát oly módon befolyásolja, hogy ott a komolyabb tudományt megismertető-megszerettető bemutatások is helyet kapjanak. A Tanács decemberi ülésén öt főt küldött a kuratóriumba. Mivel az alapítványi törvény úgy rendelkezik, hogy egyetlen alapító sem szerezhet többséget a kuratóriumban, annak létszámát meg kell emelni. Kérem a Közgyűlés jóváhagyását ahhoz, hogy a BSCA alapító okiratát akként módosítsuk, hogy a kuratórium 11 tagú legyen; tagjait három évi időtartamra az ELFT (5 fő), a Rubik Alapítvány (5 fő) és a Magyar Tudományos Akadémia (1 fő) jelöljék ki. Kérem, hogy a Közgyűlés biztosítsa támogatásáról az alábbi összetételű kuratóriumot: Bárdos György, Bor Zsolt, Boros Dezső, Härtlein Károly, Kovács Győző, Marx György, Mérő László, Mezei Ferenc, Radnai Gyula, Rubik Ernő, Sükösd Csaba.

Az elmúlt fél év fontos eredménye, hogy a KVHM informatikai pályázatán elnyert 10 millió forintból jelentősen fejlesztettük a fizikus információs rendszert, 14 területi szervezetünket láttuk el egy-egy Pentium-konfigurációval, felújítottuk a titkárság gépparkját, központi Internet-tanfolyamot szerveztünk Budapesten, amelynek folytatásaként a területi szervezetek helyi tanfolyamokat is tartottak (ehhez további anyagi támogatást is nyújtottunk). Területi szervezeteink közül sokan nagyon szép és tartalmas web-lapokat készítettek, amelyeken helyi programokról, helyi vonatkozású fizikatörténeti témákról, stb. informálnak. Néhány napja zárult az első hazai internetes fizikaverseny, melynek tematikáját Varga Zsuzsa (Szeged) állította össze. A versenyzők által a hálózaton talált, illetve összeállított információk közül jó néhány olyan szinvonalas, hogy a központi fizikus információs rendszerre és rákerül. Rövidesen megjelenik a hálózaton a Fizikai Szemle is.

Ugyancsak a fenti pályázat eredményeképp indult meg a titkárság információs rendszerének korszerűsítése. Ez magában foglalja a tagnyilvántartást, a folyóiratok előfizetői nyilvántartását, a konferenciaszervezést és titkársági dokumentumok számítógépes (és részben hálózaton is hozzáférhető) kezelését. A munka nagysága, de még inkább a jelentős átfedések miatt ezt a rendszert a Bolyai János Matematikai Társulattal és a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztőségével közösen hozzuk létre; így társulatunkra a költségekből legfeljebb 2-300 eFt fog jutni. A rendszer várhatóan ez év végére lesz üzemképes, ezután hálózaton bárki hozzá fog férni a rá vonatkozó, illetve a rá tartozó naprakész információkhoz.

Legutóbbi közgyűlésünkön részletesen értékeltem társulatunk hazai kapcsolatait; az időt kímélendő erre most nem térnék ki. Röviden szólnék viszont az ifjúságról.

Minden erőfeszítés ellenére nem sikerült tartalommal megtölteni az Ifjúsági Szakcsoportot. Ugyanakkor határozottan bevált a közös ELFT/MAFIHE-tagság és egyes akcióinkban, így például a Szilárd-centenárium lebonyolításában aktívan résztvett a MAFIHE. Legutóbbi ülésén az Elnökség elfogadta a MAFIHE javaslatát, hogy az 1%-os akciót is közösen szervezzük - megállapodásunk szerint a MAFIHE 10%-ban részesedik majd a befolyt támogatásból. A Szilárd-centenárium első két napján itt járt Denis Weaire, az EPS elnöke, aki több olyan konkrét javaslatot is tett, amelyek - az EPS támogatásával - közös ELFT-MAFIHE-akciókat irányoznak elő a fizikusok európai integrációjának jegyében. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel kapcsolatban következő közgyűlésünkön már igen kézzelfogható eredményekről is beszámolhatok.

Legutóbbi közgyűlésünk létrehozta a társulat Eurofizika Szekcióját. A szekció tevékenysége eddig abban merült ki, hogy eljuttatta tagjaihoz a Europhysics News című folyóiratot. Rajtunk teljesen kívülálló okok miatt a terjesztés az év első felében akadozott, sőt a 3. számot a mai napig sem kaptuk meg, jóllehet a Springer Kiadó állítása szerint kétszer is elküldték. Most várjuk harmadik kísérletük eredményét. A legutóbbi két szám viszont már időben érkezett, így reméljük, hogy a kiadó a jövőben nem ad reklamációra okot. Tagtársainktól ezúton is elnézést kérünk és reméljük, hogy velünk maradnak 1998-ban is. A közeli napokban újabb tagtoborzási akciót indítunk: megkeressük az MTA Fizikai Tudományok Osztályához tartozó azon köztestületi tagokat, akik még nem léptek be az Eurofizika Szekcióba (néhányan sajnos még a társulatba sem).

Az Eurofizika Szekció tényleges munkájának beindításához meg kell választani a szekció tisztségviselőit. Az Alapszabály kissé körülményes eljárást ír elő; jelenleg a jelölőbizottság tagjaira lehet szavazni. A szekció elnöki és titkári tiszte ezután egy újabb levélszavazással kb. áprilisra kerül betöltésre.

Az EPS számos szervében és bizottságában működünk közre. Ugyanakkor nem használjuk ki eléggé az EPS által EPS-konferenciákon való részvételhez nyújtható támogatások lehetőségét. Jóllehet a felhívás rendszeresen megjelenik a Fizinfón, kevés a jelentkező - idén éppenséggel még egy sem akadt. A szakcsoportoknak tudatosan kell fokozniuk erre irányuló propagandájukat.

Az elmúlt néhány hónapban több környező ország fizikai társulatával újítottuk fel korábbi szerződéses kapcsolatunkat. A nemzetközi kapcsolatoknak a Tanács által korábban elfogadott elveit követve nem csere-, hanem reciprocitási egyezményeket kötünk, melyek azonban bátorítják a szakcsoportokat saját területükön - amennyiben erre az igény megvan - csereegyezmények megkötésére is. Ilyen reciprocitási egyezményt kötöttünk a legutóbbi közgyűlés óta a lengyel, a román és a szlovák fizikai társulattal. A Román Fizikai Társulattal közös olimpiai edzőtábor szervezését kezdeményeztük. Megvan a megállapodás a cseh társulattal is; ez az egyezmény aláírásra vár. Javaslatunkat megkapta az osztrák és az ukrán társulat is; e két esetben az ő válaszukra várunk. Előkészületben vannak javaslataink a német és a szlovén társulat számára is.

1998 második felének kiemelkedő eseménye lesz a gödöllői vándorgyűlés, melyet az MTA Fizikai Tudományok Osztálya és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság védnöksége alatt szervezünk. A vándorgyűlés a hazai fizika stratégiájának kialakításához szeretne hathatósan hozzájárulni; ez a kérdés különösen az akadémiai kutatóintézetek konszolidációjának kapcsán vált nagyon aktuálissá.

Társulatunk aktivitásának kiemelkedően fontos megnyilvánulása a Fizikai Szemle, amely példamutató pontossággal jelent meg az elmúlt időszakban is. Társulatunk tagjai ezt a lapot valójában ingyen kapják, hiszen a kiadáshoz a tagdíjakból semmi nem kerül felhasználásra. A lapnak mind tematikus, mind általános számai nagy figyelmet keltettek. Azt lehet mondani, hogy a Fizikai Szemle más hasonló lapokhoz viszonyítva is kiemelkedő teljesítményt mutatott.

Röviden már szóltam a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknról, melynek társulatunk lapgazdája és egyszersmind kiadója. A lap változatlanul magas színvonalon és igen pontosan jelent meg. Remélhetőleg az a folyamat, amely a lap anyagi helyzetének viszonylagos stabilitásához vezetett, tartósnak fog bizonyulni.

Legutóbb részletesen szóltam időszaki és hálózati kiadványainkról is, és bár e téren is jelentős új eredményeink vannak, e két témakörbe most nem mennék bele.

Az idő kímélése és a bevezetőben említett okok folytán a vezető szervek és a titkárság munkájának értékelését ugyancsak a májusi tanácsülésen szeretném megtenni, amikor már erre vonatkozólag is több információnk lesz.

Bármenyire is szerettük volna, most sem kerülhetjük el az alapszabály-módosítást. Az elmúlt néhány nap folyamán vált ismeretessé, hogy 1999-ben csak azok az egyesületek kaphatnak az 1%-ból, amelyek közhasznú vagy kiemelten közhasznú szervezetté alakulnak és az ennek megfelelő alapszabálymódosítást legkésőbb ez év május 31-ig a cégbíróságon bejelentik. Mivel ennek jogi feltételeit még tisztáznunk kell, viszont egy rendkívüli közgyűlés összehívását szeretnénk elkerülni, ismét csak rugalmasságot kell kérnem a tisztelt Közgyűléstől. Kérem, hogy értsen egyet azzal, hogy társulatunk az alapszabályban rögzítse közhasznú vagy kiemelten közhasznú szervezeti jellegét. Bízza meg az Elnökséget az Alapszabály ehhez szükséges minimális módosításának előkészítésére illetve megfogalmazásával, beleértve egy esetlegesen szükséges Felügyelő Bizottság létrehozását is. Egyszeri közgyűlési határozat formájában pedig hatalmazza fel a Tanácsot, hogy ebben az egy konkrét ügyben módosítsa az Alapszabályt. Az Alapszabály lényeges egyszerűsítése és egy korszerű ügyrend kidolgozása tovább nem halogatható, ezért javaslom a Közgyűlésnek, hogy az Alapszabály-szerkesztő Bizottságot bízza meg azzal, hogy fél éven belül terjessze az Elnökség, majd a Tanács elé az új ügyrendet, a legközelebbi Közgyűlés elé pedig az egyszerűsített Alapszabályt, amelyhez ezek után remélhetőleg majd hosszú ideig nem kell hozzányúlni.

Megállapíthatjuk, hogy társulatunk eredményesen működött és működik. Alapvető céljainkat továbbra is magas színvonalon tudjuk megvalósítani és több területen határozott és számottevő a fejlődés. A Tanács, az Elnökség és a Titkárság azonban tisztában van azzal, hogy mindez elsősorban a magyar fizikusok és fizikatanárok áldozatos munkájának köszönhető.

Budapest, 1998. február 11.


Nagy Dénes Lajos
        főtitkár